Fel

Öt jóga pozíció gyerekeknek

joga7

Öt jóga pozíció gyerekeknek

 

 

A relaxáció elsajátítása hosszú folyamat, már kicsi korban is el lehet kezdeni tanulni. Néhány olyan pozíció, ami a kicsiknek sem okoz nehézséget.

 

joga6

A szülők, és általuk a gyerekek is általában akkor fordulnak a különböző relaxációs módszerekhez, ha valami problémájuk van, amit meg kell oldani.

Azonban ez nem helyes gondolkodás, mert ezek a gyakorlatok nem a problémák megoldására születtek, hanem a bennünk dúló harcok, érzelmi válságok, kétségek feloldására. Éppen ezért élethelyzettől és kortól függetlenül bármikor neki állhatunk az alapok elsajátításának.

A kicsiknek nagy előnyt és tudást adhatunk ezzel a kezükbe, hiszen mire felnőnek, tudni fogják hogyan kapcsolják ki magukat, ha egy kis nyugalomra van szükségük. Ez a tudás pénzben nem mérhető, de nagyobb az értéke, mint bármely tárgynak amit megvásárolhatunk.

 

joga3

1. pozíció

Lábaimat magam alá húzva ülök.

Belégzéskor jól kihúzom magam, kiegyenesítem a hátam és a karjaimat a magasba emelem.

Kilégzés során előre dőlök, a homlokommal megérintem a talajt, és közben a karjaimat hátra tartva próbálom magasra emelni, mintha csak szárnyak lennének.

A be és a ki légzést is egyenletesen végezzük, nem kapkodunk, nem sietünk, mert ez nem verseny.

Az egyik legfontosabb feladat még mielőtt nagyon belemerülnénk a pózokba, hogy gyermekünk vegyen egy nagy levegőt. Így egy pillanatra nem fog másra gondolni, csak arra, amit mi kértünk tőle, amit éppen csinál.

Az lenne a feladat, hogy az összes többi lélegzetvétel közben ugyanennyire összpontosítson, minden másra ne gondoljon ebben a kis időben.

 

joga4

2. pozíció

Térdre ereszkedem, és a két kezemmel támasztom magam, mint a kutya meg a cica.

Domborítom a hátam szép lassan, és közben egyenletesen beszívom a levegőt.

Utána homorítok, és közben fokozatosan kifújom a levegőt.

Ez a póz az izmok feszítése és ernyesztése révén segít minket megszabadítani azoktól a feszültségektől, amelyekről talán még magunk sem tudunk, mert még nem keredett felül rajtunk.

Megmozgatja, felfrissíti az izmainkat, friss vérkeringéssel árasztja el testünket, ezáltal mi is felfrissülünk, megkönnyebbülünk.

 

joga2
3. pozíció

Belégzéskor behajlítom a térdeimet, mintha guggolni szeretnék.

A két karomat előre tartom, mintha valamit szeretnék arrébb tolni.

Kilégzéskor kiegyenesítem a lábaimat, és a karjaimat az ég felé tartom, mintha a felhőket szeretném elérni.

Ez a feladat a félelmek, rossz érzések elhárítását, elengedését segíti. Amikor magunk elé tartjuk kinyújtott karjainkat, akkor gátat szabunk a minket érő negatív hatásoknak, illetve eltoljuk magunktól azokat, amelyek már a lelkünkben dolgoznak.

A felfelé tartott kéz, pedig azoknak az érzelmeknek az elengedésében segít nekünk, amelyekkel már nincs dolgunk.

 

joga1

4. pozíció

Az egyik lábamat felemelem, behajlítom, és a talpamat a bokám fölé, vagy a térdem mellé támasztom.

A két tenyeremet a mellkasom előtt összeérintem.

Becsukom a szemem, és csak a légzésem hangját figyelem, ahogy ki és be szívom a levegőt.

Egy ideig nehéz lehet a pozíció megtartását megtanulni, de utána már rutinszerűen fog menni a dolog.

Az egyensúlyozós gyakorlatok mindenképp a figyelmet és a koncentrációt fejlesztik. Ilyenkor magunkra, az egyensúly megtartására, és a bennünk lévő csendre, légzési hangokra figyelünk. Minden mást kizárunk, így nyugalmat és összeszedettséget érezhetünk.

 

joga5
5. pozíció

Leülök a földre, és a térdeimet magam alá húzom.

Ezután előredőlök, és megkeresem azt a pózt, amiben kényelmes így “feküdni”.

A két karomat magam mellé teszem de nem kell feszíteni.

Addig helyezkedjünk, amíg nem érezzük maximálisan kényelmesnek. A vállainkat leeresztjük, így az egész testünk nyugalmi állapotba kerül.

Ez a pihenés pozíciója. Amikor fizikailag fáradtak vagyunk, de nem tudunk elaludni, kikapcsolni, olyankor érdemes ebben a pózban eltölteni egy kis időt. Megnyugtat, és segít álomba szenderülni.

 

http://www.kicsisziv.hu/cikkek/5-joga-pozicio-gyerekeknek

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása