Fel

Magyar Állami Operaház – Diótörő-fesztivál

opera10

Magyar Állami Operaház – Diótörő-fesztivál

 

November 30-án, advent első vasárnapján 18 órakor ünnepélyes keretek közt nyílik meg a Diótörő-fesztivál, a Magyar Állami Operaház szabadtéri karácsonyváró programja, amely immár negyedik alkalommal, ismét egybefonódik az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség. adventi adománygyűjtő kampányával. Az Opera Andrássy úti fesztiválja mellett a tradicionális Diótörő-sorozattal, karácsonyi hangversenyekkel és a jótékonyság jegyében szervezett programokkal készül az ünnepre.

pixel

pixel

opera5

Az intézmény a teljes adventi időszakban a patinás épület köré invitálja a családokat. Esténként, a benti előadások előtt kóruséneklés teszi meghittebbé az ünnepvárást. A Hajós utcai szfinx „A’Capella” teraszán a dalszínház gyermekkara mellett idén további 17 énekkar sorakozik fel, hogy december 23-áig minden este muzsikával kedveskedjenek a Diótörő Fesztivál vendégeinek. A programban számos általános iskolai énekkar mellett az Országos Széchényi Könyvtár Énekkara és a Madách Imre Gimnázium kórusa is részt vesz, a Kolibri Színház pedig – ez évben először – rövid szabadtéri előadással készül: A boldog herceg című mesét december 6-án 11.30-tól láthatják a gyerekek. Ugyancsak aznap, a másik teraszon, délelőtt tíztől délig az öreg Mikulás és Krampusz, manó barátaik és rénszarvasok társaságában várják a kicsinyeket.

opera9

A felnőtt közönség a fesztiválon ismerkedhet meg az Opera exkluzív borszortimentjével, amelynek sorából három alkalommal kedvezményes áron készül forralt bor. Ismét kapható majd helyben sült gesztenye, a forralt bor és tea bevétele pedig ez évben is értékes adományokat képez az Ökumenikus Segélyszervezet számára, amely rászoruló gyermekek és családok javára gyűjt. Az Andrássy útra kihelyezett házikókban – a szokásokhoz híven – az Opera vezető művészei árusítanak, jelenlétükkel ösztönözve járókelők és az Operaház vendégeinek adakozó kedvét. A művész-résztvevők teljes névsora és árusítási napjaik az Operaház weboldalán olvashatók hamarosan. Az ünnepi forgatagban a forró italokon kívül leveseket, süteményeket és kürtőskalácsot is vásárolhatnak a vendégek, akik adventi dekorációs díszekből és a könyvárusító házikó kínálatából is válogathatnak, egészen december 31-ig. Utóbbit a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. fogja működtetni, a könyvek között kiemelten operai tematikájú kötetekkel, valamint az Opera kiadványaival kedveskedve a vásárlóknak. Mint a fesztivál egyik közreműködője, adományként könyveket ajánlott fel az Ökomenikus Segélyszervezet számára.

 

opera3

Az Operaház téli műsorkínálatának immár több mint hatvan éve egyik legkedveltebb előadása A diótörő, az idei télen összesen tizenkilenc alkalommal várja a közönséget. A mesés karácsonyi balett, amelyet Csajkovszkij zenéjére Vaszilij Vajnonen koreografált, 1950 óta hatalmas sikerrel szerepel az Operaház repertoárján Oláh Gusztáv költői szépségű díszleteiben és jelmezeiben. Mária hercegnő és a Diótörő herceg szerepében a Magyar Nemzeti Balett vezető szólistái lépnek színre: Felméry Lili, Boros Ildikó, Pap Adrienn, Aliya Tanykpayeva és Kozmér Alexandra, valamint Leblanc Gergely, Lagunov Jevgenyij, Bakó Máté, Liebich Roland, Tyimofejev Dmitrij és Oláh Zoltán. A gyermekszerepeket a tradíciókhoz híven a Magyar Táncművészeti Főiskola növendékei táncolják.

opera6

Budapesten három alkalommal, december 24-én, 25-én és 26-án, a délelőtti matiné-előadások vendégművésze lesz Polina Szemjonova, az American Ballet Theatre első magántáncosnője.

opera7

A 2014-es adventi időszak másik különleges programja néhány családnak sorsfordító esélyt jelenthet. Az Ökumenikus Segélyszervezet és a Nők Lapja közös adománygyűjtő akciójába most, Ókovács Szilveszter főigazgató személyes támogatásával, a Magyar Állami Operaház is bekapcsolódik. Az egyedülálló együttműködésnek köszönhetően november 30-án 11 órakor jótékonysági előadást tartanak az Erkel Színházban. Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékára várják mindazokat, akik a tartalmas szórakozás mellett a jegyek megvásárlásával szeretnék a lakhatásukat elvesztett családokat támogatni. A 65. születésnapját ünneplő Nők Lapja kezdeményezésére márciusban elindított Sorsfordító esély elnevezésű segélyprogram zárásaként szervezett előadás teljes jegybevételét a lap a Segélyszervezetnek adja át, amely az adományt a jelenleg átmeneti otthonokban élő és az önálló újrakezdésre már felkészített többgyermekes családok otthonteremtésére fordítja.

A Segélyakcióról bővebben: http://www.segelyszervezet.hu/esely.

opera1

Természetesen az Operában is lesz jótékonysági előadás. A Kiskarácsony az Opera művészeinek legszebb és legmeghatóbb kezdeményezése immár ugyancsak hagyomány. December 20-án ismét az Erkel Színház a karitatív színtér. Az Aranyszombat a Nagycsaládosok Országos Egyesületének programja, amely a Parázsfuvolácska című, gyermekek számára készült Mozart-remekkel várja a családokat.
Az operaházi aranyvasárnapi (dec.21.) Diótörő-előadás a Gyermekmentő Karácsony programcímet viseli.

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása