Fel

Látogatások az ókorban

eos6

Látogatások az ókorban

 

A Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye idén szeptembertől is változatos programmal várja az ókor iránt érdeklődő gyerekeket.

pixel

pixel

eos4

Az ókori görög-római világhoz kötődő foglalkozások során a gyerekek játékos feladatokon keresztül ismerkednek meg a klasszikus antik kultúrával, valamint maguk is készítenek tárgyakat a kiállított művek alapján, különböző technikákkal (agyagozás, mozaik-, freskó- és ékszerkészítés). Egyéni jelentkezők szakkörökön vehetnek részt, iskolai osztályok esetén pedig a pedagógussal egyeztetett időpontban és témakörben kínálunk foglalkozásokat (pl. mitológia, mindennapi élet, vázafestészet stb.).

eos1
Különleges élményt ígér az ókori világ valamely jellemző figurájának (pl. Pallas Athéné istennő, vagy egy római szobrászmester) bőrébe bújt színésszel való találkozásra épülő osztályfoglalkozás, amelynek során a gyerekek interaktív módon ismerkednek meg a kiállított műtárgyakkal, és rajtuk keresztül az antik kultúra egy-egy területével. A találkozást követően a résztvevők a szerzett ismereteket feladatlapok segítségével rögzítik, valamint kézműves-foglalkozáson vesznek részt.

eos2
A rejtvények és rejtélyek megoldását kedvelő iskolásoknak levelező-pályázatot hirdetünk meg. Az ’Egy birodalom bukása’ c. versenyre általános és középiskolák 5–7., illetve 8–10. évfolyamos csoportjai, szakkörei nevezhetnek. Nevezési díj nincs. A pályázat egy korunkban játszódó kalandos és romantikus történeten keresztül mutatja be a résztvevő diákoknak a Római Birodalom utolsó évszázadait és küzdelmeit. A csapatok októbertől márciusig négy feladatlapot töltenek ki, a pályázati időszak végére pedig egy mozaikképet kell elkészíteniük a közben megszerzett információk alapján.

Jelentkezési határidő: 2014. október 10.

Képek forrása és bővebb információ programjainkról: http://antik.szepmuveszeti.hu/eos

 

eos3

 

eos7

 

eos8

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása