Fel

Az aprónépé a Kolibri január végén

snalls5

Az aprónépé a Kolibri január végén

 

Small Size Napokat rendez 2015. január 30. és február 1. között a Kolibri Színház. Szeretettel várják az aprónépet, és a szülőknek, pedagógusoknak is kínálnak programot.

 

smalls4

Small Size, Big Citzens 

A Kolibri 2014-ben befejezett nemzetközi együttműködése, a Small Size, Big Citizens újabb négy évre lehetőséget kapott a folytatásra, ezúttal Small Size – Előadóművészet a legkisebbeknek néven. Az együttműködés megteremti a lehetőségét annak, hogy 15 európai ország 17 színházával szövetségben folytatódjék a színház a legkisebbek számára indított művészeti programja, és módot ad arra, hogy január végén háromnapos színházi fesztivált szervezzenek. A Small Size Napok keretében olyan előadásokat fogadnak, amelyek a 1-5 éves korú nézőkhöz szólnak.

 

smalls1

Országos színházak bemutatója

Érkezik a Napra nap című színpadi játék 1-3 éveseknek a veszprémi Kabóca Bábszínházból, az Almafácska című darab 4 éven aluliaknak a kecskeméti Ciróka Bábszínházból. Látható lesz a 2-5 éveseknek szóló Pont, pont, vesszőcske, Marék Veronika: Kippkopp gyerekei és a Kippkopp és Tipptopp című műveiből készült produkció a Kolibri Színház előadásában.

smalls2

Workshop a Kolibriben 

A fesztiválhoz kapcsolódóan Novák János workshopot tart a Kolibri Fészekben január 31-én szombaton, 14 órai kezdettel, Zene a gyerekszínházban címmel. A foglalkozás témája a zenei befogadás aspektusai a csecsemőszínháztól az operáig – a Kolibri Színház repertoárjában. A műhelymunkára tanárok, szülők, óvodapedagógusok, nevelők jelentkezését várják. A részvétel ingyenes, regisztrálni a fanni.kolibri@gmail.com email címen lehet.

 

“A csecsemőszínház a 4 éven aluliaknak is alkalmat kínál arra, hogy kulturális élményben részesüljenek, miközben a felnőtteknek is visszaadja a nyugodt szemlélődés örömét, rangját. Annyi boldog emberrel, mint amennyi egy csecsemőszínházi előadáson, más színházi előadásokon aligha találkozni” – vallja a Kolibri Színház igazgatója, aki 2003-ban, Magyarországon elsőként karolta fel a csecsemőszínházi kezdeményezést, és azóta négy saját csecsemőszínházi produkciót is bemutatott. Közülük a Toda, a Tekergő, és a Pont, pont, vesszőcske még mindig műsoron van. A Small Size együttműködésben nemcsak a csecsemők, de a tipegők és az óvodások is találnak kedvükre való, nekik címzett előadásokat. A legkisebbeknek szóló előadások nem nagyszínházi formák kicsinyített változatai, szemléletükben, kifejezési formáikban sok közös vonást mutatnak.

smalls6

“A legkisebbeknek szóló színházi előadásokban nem feltétlenül a hagyományos történetmesélés az elsődleges, nézőként és közreműködőként olyasfajta rituális színjáték résztvevői vagyunk, melyben a gyerekek és a felnőttek együtt csodálkoznak rá a világ színpadi újrateremtésének csodájára. A csecsemőszínház, a legkisebbeknek szóló színház külföldön és Magyarországon is egyre népszerűbb, ezért egyre több kérdést vet fel bennünk, alkotókban az előadók felelősségéről, a művészi eszközök hatásának megértéséről, alkalmazásáról. Egy új színházi műfaj születésének, építésének lehetünk tanúi, résztvevői, ami számot tart arra, hogy beszélgetéseket kezdeményezzünk róla. Erre sok alkalmat teremtettünk 2003 óta, munkánkba bevontunk bölcsödei zenepedagógusokat, fejlődéslélektani és színházi szakembereket, akik egészen addig hitetlenkedtek a csecsemőszínházi kezdeményezés érvényességében, amíg nem láttak egy olyan előadást, ami elvarázsolta őket. A Small Size Napok újra lehetőséget teremt színházi alaphatások megfigyelésére, újrafogalmazására, egy olyan műfaj felfedezésére, ami felelősséggel párosulva művészileg szinte teljes szabadságot ad” – fogalmazott Novák János.

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása