Fel

A szerelem az…

valentine

A szerelem az…

Valentin-nap táján a csapból is folyik. Nem szeretem a Valentin-napot. (Mint ahogy a többi „kinevezett napokat” se.) Elvileg a szeretetről szól, de színtiszta méz-máz, üzlet. 

Persze nem ilyen egyértelmű a dolog. Sőt! Magam is hozzájárultam – tudtomon kívül -, a „kínálathoz”. Valentin nap táján – túlzás nélkül állíthatom – nemcsak ország, hanem világszerte küldözgetik egymásnak a “félhét” éves Kata szerelmi vallomását, amit a legrejtekesebb bokorban tett Pocak Tamásnak, – mikor még nem is hallottunk Valentin-napról. (Kata és Pocak Tamás hiteles szerelmi története, Beszélgetés Katával, a félhét éves „nővel”.)

 „Fél hét éves vagyok, és van egy fiú szerelmespárom” (2.2 perc, wmv)

Szóval, figyeljünk csak mit mondanak az Apróságok?

A szerelem hülyeségÁlította meggyőződéssel az egyik budapesti óvoda középső csoportjában Peti. ”…ne is nősülj meg, mert csak veszekedni fog a feleséged” óvta óvodás társait, majd – a többi fiú helyeslése közben – megállapodtak: „… inkább agglegények kívánnak maradni” (40 mp)A lányok viszont, akik (mint mindig – most is) szerelem és házasság pártiak,
Mónikáéhoz hasonló „jövőképet” fogalmaztak meg:

 „…először megyek oviba, aztán iskolába, és aztán kell mennem férjhez”(20 mp)

Ha az apróságok már öt évesen ellentétes véleményen vannak a szerelem, házasság kérdésében, … mi lesz itt később?

Hogyan döntsük el, kivel házasodjunk?

„Nincs a házasságra alkalmas kor. Bolondnak kell lenni, hogy megnősülj.”
(Freddie, 6 éves)

Kérdés: HONNAN TUDJA EGY IDEGEN, HOGY VALAKIK HÁZASOK?

– Szerintem csak kitalálni lehet, például, ha mindketten ugyanazzal a gyerekkel ordítoznak.
(Derrick, 8 éves)

Külföldi kis iskolások válaszait olvasva, az az érzésem, hogy az itthoni ovisok „tapasztaltabbak” a szerelem, csábítás, házasság témakörében.

Ovisok a szerelemről … négy tételben

Négy és hét év közötti apróságokkal beszélgettem a szerelemről, házasságról, csábításról és a szexről. Magunkra ismerünk a következő „előadásban”?

1. Bevezetés: Mit jelent a szó, hogy szerelem?
A kezdet
A szerelem az, ha a fiuk üldözik a lányokat az udvaron, (kíváncsiak a puninkra) a lányok meg mutogatják a hasukat alvás közben.
 Kíváncsíság, üldözés, mutogatás

2. Bonyodalom. Lehet-e egyszerre többe szerelmesnek lenni?
Kibontakozás
… mit kell tudni a ”csábásság”-ról, érdemes e megnősülni?
 Monogámia, csábítás, megbánás

3. Tárgyalás: Mit gondolnak a fiúk a szerelemről?
Következmény
A fiúk szerint a szerelem hülyeség, sőt… undorító. Jobb az agglegénység.
 Hülyeség, veszekedés, agglegénység

4. Befejezés: vissza az elejére, ki kezdi ezt az egészet?
Tanulság
Az óvodásoknak igenis van véleményük a szerelemről, a csábításról, sőt még a szexről is. Pisti (meg a bokor) tehet mindenről!
 Tényleg a Pisti?

Lehet, hogy a szerelmet is olyannak látják a gyerekek, amilyennek mi, felnőttek mutatjuk?

Ki más lehetne a minta? És ha mi szépen szeretünk, akkor a szerelem az…

Így szeretünk mi… a gyerekeink szerint.

„A szerelem az, amikor egy lány parfümöt fúj magára, a fiú, pedig arcszeszt, aztán találkoznak és szagolgatják egymást.”

„A szerelem az, amikor elmész enni valakivel és a sült krumplid nagyobb részét neki adod úgy, hogy az övéből nem is eszel.”

„A szerelem az, ha valaki megbánt téged, nagyon mérges leszel rá, – de nem kiabálsz vele, mert tudod, hogy azzal megbántanád.”

„A szerelem az, amikor a mamám kávét csinál a papámnak, de mielőtt odaadná neki belekortyol, hogy biztosan jó-e az íze.”

„Az a szerelem, amikor azt mondod egy srácnak, hogy jó a pólója, és aztán ő minden nap ezt veszi fel.”

„A szerelem egy olyan dolog, hogy egymás mellett ültök a kávéházban és egymás kezét fogjátok. Ez a szerelem. Egyébként egymással szemben ülnétek.”

„A szerelem az, amikor a mamám tudja a papámról, hogy büdös és kövér, mégis azt mondja, hogy jobban néz ki, mint Robert Redford.”

Siv Widerberg 
Sten-Malténak nagy, vörös és elálló
füle van.
Nekem tetszik
a nagy, vörös és elálló
fül.

Valentin nap… méz-máz

Nem szeretem. (Mint ahogy a többi „kinevezett napokat” se) Elvileg a szeretetről szól, de színtiszta méz-máz, üzlet.

Persze nem ilyen egyértelmű a dolog, mert az idő múlásával ez a nap nemcsak a szerelmesek napja lett, hanem egyszerűen alkalom a figyelmességre, – amire mindig vevő vagyok.

Például teljesen meghatott, hogy az unokám ajándékba rajzolt nekem egy gyönyörű szívecskékkel teli virágos rétet, (csak azért nem látszanak a virágok, mert még nem bújtak ki a földből)

Gáspár Sári jelenleg a Rádió Bézsben a Gubancaink című műsort vezeti, szerkeszti. Aktuális műsorát ezen a linken érhetitek el:http://www.radiobezs.hu/radiobezs_files/Arch%C3%ADvum/csutortok1500.mp3

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása