Fel

A szellemi fejlődés szakaszai

fejlodes5

A szellemi fejlődés szakaszai

pixel

Nem olyan látványos, mint például az első lépések, de azért mégis hihetetlenül gyorsan tanulnak a gyerekek!
pixel

pixel

fejlodes2

A szülők számára egyértelmű, hogy az ő gyermekük a legaranyosabb és a legszebb az egész világon, de vajon azt tudjuk, hogy melyik korszakában milyen tanulási folyamatokon megy keresztül?A kicsik motoros és kognitív képességei olyan tempóban fejlődnek, hogy azt felnőtt fejjel megérteni is nehéz, hiszen mi már nem rendelkezünk ezzel a készséggel.Éppen ezért amikor egy gyerek megugorja a maga határait, az annak köszönhető, hogy az idegrendszere napról-napra egyre fejlettebb.

Biztos ismerjük azt az állapotot, amikor a gyerek egész álló nap egy adott mozdulatot gyakorol kitartóan és szorgalmasan, mégsem sikerül neki. Majd ezután lemegy a nap, alszik egy jót, és reggelre már a birtokában van a tudás, amelyet addig gyakorolt. Nálunk is így megy ez felnőtteknél, csak a gyakorlás fázisa sokkal tovább tart.

 

fejlodes3

16-24 hónapos korig

Ebben a korszakban a kicsi megtanulja irányítani a testét, és ennek köszönhetően egyensúlyra is szert tesz. Ez azt jelenti, hogy kialakult a harmónia az agy és a test között. Ilyenkor kezdődik a tárgyak iránti érdeklődés, hiszen ebben a korban már nem csak látványként jelent számára örömöt egy építőkocka, hanem az is, hogy meg tudja fogni, el tudja dobni, vagy akár egy másikra is ráillesztheti.

 

Dr. Jenn Berman specialista szerint azzal tudjuk támogatni a kicsi fejlődését, hogy megteremtjük neki a megfelelő csendes és nyugodt közeget a kibontakozásra. Nincs szüksége oktató filmekre vagy egyéb eszközre, mert a gyerek képes magától is új dolgokat tanulni, ha a környezete támogatja ezt. Egy csendes sarok a nappali sarkában, ahol kedvére tapogathatja a kedvenc figuráit anélkül, hogy a felnőttek beleszólnának, vagy máshova tessékelnék.

 

fejlodes4

18-24 hónapos korig

 

Mire elérjük ezt a korszakot, már számtalan alkalommal hallhatunk a kicsi szájából egy-egy szót, vagy akár többet is, amit gyakorta használ. Azonban a nagy esemény akkor kezdődik, mikor két különálló szót összekapcsolva értelmet nyernek az összetett szavak, vagy éppen újakat hoz létre a logikájával.

 

Ebben a korban már nem csak közölni szeretne velünk dolgokat, hanem valódi beszélgetést folytatni. Persze ez nekünk sok mosolyt és nevetést jelent, hiszen mindannyian tisztában vagyunk a gyerekszájak velejáróival, de ez sokkal több ám, mint szórakozás. Egy ember fejlődését tekintve hatalmas lépés, amikor gondolatokat összekapcsolva el kezd beszélgetni velünk.

 

Szülőként azzal segítjük a folyamatot, ha minél többet beszélgetünk a gyerekkel. Nem baj ha nem válaszol minden szavunkra, hiszen az, hogy érti amit mondunk még nem jelenti azt, hogy válaszolni is tud mindenre.

Az agya viszont jobban működik, mint bármilyen szivacs, lexikonként szívja magába a hallott szavakat, és konvertálja át őket addig, amíg egyszer csak használni kezdi őket.

 

Tehát minél többet, minél sokrétűbben kommunikálunk gyermekünkkel, annál hamarabb lesz szókincse, amelyet alkalmazni is tud majd.

 

 fejlodes6

“Olvas” magának

Elképesztő mutatvány, amikor a kicsi magának próbál olvasni. Ugyan a betűket még nem ismeri, de arra pontosan emlékszik, hogy adott mesénél melyek voltak a szülő által leggyakrabban kiejtett szavak.

 

Megjegyzi a színek és a képek alapján, majd mikor újra kezébe kerül az adott könyv, akkor némelyiket már ki is tudja ejteni.

 

Az idő haladásával egyre gyakrabban fog ez előfordulni, majd a végső állapot az lesz, amikor a gyermek fog nekünk olvasni anélkül, hogy valójában tudná hogyan is kell azt csinálni.

 

Nyilvánvalóan minél többet olvasunk együtt meséket , ez annál gyorsabban megtörténik. Persze minden embernek meg vannak a maga határai, ezért sürgetni a folyamatot nem szabad. De napi egy mese például elalvás előtt nagyon jótékonyan hat a memória és a beszédkészség fejlesztése szempontjából.

 

fejlodes1

20-30 hónapos korig – A kirobbanó művészet korszaka

 

Egyszer csak a kezébe ragadja a ceruzát vagy zsírkrétát, és felismerhetetlen firkákat kezd el rajzolni.

 

Hol iszonyatos sebességgel teszi ezt, hol eszméletlen precíz lassúsággal, de egy darabig a végeredményen nem fogunk különbséget látni. Időbe telik a gyerekek számára megérteni azt, hogy a kezükbe fogott tárgy által lenyomatot tudnak hagyni a papíron. Az pedig egy újabb megértési folyamat, mire rájönnek arra, hogy a rajzoló eszköz a kezük mozgását követi.

 

Ez egy nehéz feladat, de hamar belejönnek. Onnantól kezdve az összes létező sima és rücskös felület ki lesz dekorálva, úgyhogy készítsük a mosogatószert és a szivacsot, mert szükség lesz rá. Ahogy telik az idő, úgy fogja felfedezni a színeket, azután pedig a formákat. Észre fogjuk venni, hogy mikortól rajzol valamit tudatosan, és mikor van szó csak szimpla firkálásról.

 

Segíteni azzal tudunk, ha mi is részt veszünk a mókában. Rajzoljunk együtt, mutassunk neki példát. Nem szabad ezt sem elkapkodni, tehát nem az a cél, hogy rajzolni tanítsuk. Egyszerűen csak játsszunk együtt, mert a kicsi számára az is bőven elegendő, ha van kiről lesnie.

 

fejlodes5

24-35 hónapos korig

Mozdulatok összekapcsolása. Például megkérjük a kicsit, hogy fogja a kezébe a kanalat, majd tegye le az asztalra. Számunkra ez könnyűnek tűnik, de a kicsinek azonban nem. Neki az a feladat, hogy az egyik gondolatsort átkapcsolja egy másikba. Vagyis ez azt jelenti, hogy a kanál megfogása az egyik fázis, a másik pedig az, hogy lehelyezi az asztalra.

Előfordulhat, hogy miután a kezébe vette a kanalat, el fogja dobni azt. Ez azért van így, mert számára az egyes fázis befejezettnek számít, és mivel még nem tanult meg előre gondolkodni, ezért nem jut eszébe, hogy a kettes fázis során is ugyanazt a tárgyat kell használnia.

 

Szülői segítség lehet ha minél több ilyet gyakorolunk. Érdemes valami értelmet is vinni a feladatokba, mert a gyerekek elég hamar rájönnek arra, ha ok nélkül vannak “ugráltatva”. Ebben az esetben pedig félő, hogy nem működik együtt velünk, mert nem látja az értelmet abban, amit kérünk tőle. Tehát érdemes olyan feladatokat választani, amivel valóban teszünk is valamit, nem csak úgy tűnik.

 

forrás: http://www.kicsisziv.hu/cikkek/szellemi-fejlodes-szakaszai

 

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása